Valdemár, a vámpír
Valdemár, a vámpír
ma délután rám ír.
Olvasom a sorait:
kihúzták a fogait.
Az élete rémes,
vért szívni nem képes.
Míg protkója készül,
teljesen leépül.
Nem csoda, hogy megtört:
vér nincs most, csak meggyszörp!
Boldogok a hotdogok?
Szerinted a hotdogok
ketchup nélkül boldogok?
Sokat töprengtem ezen,
kitaláltam, mi legyen.
Vettem néhány nagy kiflit
és pár műbeles virslit,
forró vízbe bedobtam,
majd a kiflikbe nyomtam.
Ott álltak mind csupaszon,
rájuk tört az unalom.
Hoztam hát a ketchupot,
rányomtam egy adagot,
anyáéra majonéz,
apáéra mustár s méz.
Virultak a hotdogok,
láttam, így már boldogok!
Mi is azok lettünk tőlük,
jó sokat ettünk belőlük.
Pablo, a rabló
Úgy hívnak, hogy Pablo.
S hogy mi vagyok? RABLÓ!
Aranyláncod elcsenem,
pénztárcád is kell nekem,
s mire kettőt pislant szemed,
inged, gatyád keresheted!
Jobb vagyok, mint bármely szarka,
bár nyakig ülök a bajba’.
Bankban jártam sutyiba’,
most visznek a dutyiba.
Elkapott a rendnek őre,
mehetek kis pihenőre!
Nem változik programom,
ha kijövök, folytatom:
mert pipogya Pablo
a legmenőbb RABLÓ!