A hét tarot lapja, 2017. július 10-16., kelyhek 9

Kelyhek IX - (keresztező lap a botok V)

2017. július 10-16.

Tévhit, hogy a asztrológia fejlettebb és lehetőségeivel "egzaktabb", mint a kártyavetés. A legfontosabb tényező az, aki csinálja és az, ahogyan műveli. Rossz kézben még a legtermékenyebb föld sem terem. Mindkét esetben eredménnyel járunk, ha alázattal, intuícióval fejtjük meg a kérdéseket. Egyiket sem helyezném a másik elé, mert az összes segédeszköz és technika megfelelően használva pontos leírásokat eredményezhet. 

Mi várható a héten?

A hét nem lep meg téged, mert már eddig is szoktad a rák időszak kelyheinek érzékenységét. A 9-es lehet a megérkezés, de lehet a félresiklás száma is, hogy melyik igaz, függ a rezgésminőségtől, jelen esetben tőled. Ha a jót szeretnéd kihozni, energiabefektetésre lesz szükséged.

A lap bár a kelyhek érzelmi minőségét hozza, a képen látható ülő alak éppen a szívcsakrát zárja keresztbe font kezeivel. Most érted meg azt az erőfeszítést, amelyre szükséged lesz a lap pozitív értelmezését illetően. A keresztező botok tűz minősége segíteni látszik ebben téged, de a botok 5-ös az eredményességet nem garantálja. De bízzál, mert "a győzelem erősít".

Az első két nap még a csökkenő erősségű 2. dekádban, míg a hét többi napja már a 3. dekádban jár. Hétfőn és kedden még számolhatsz a Mars energetizáló hatásaival, de utána a Jupiter erősítése érvényesül a Hold mellett. A rák jegyében nem lepődsz már meg a kapcsolati tényezők fontosságán, főleg akkor ha tudod, hogy a kelyhek 9-es mindig akkor jelenik meg, ha életedben éppen a szív kérdései fontosak a tökéletes társ megtalálása mellett.

Bővebben ...

A hét tarot lapja, 2017. július 3-9., kelyhek 7

Kelyhek VII - (A keresztező lap a kelyhek lovagja)

2017. július 3-9.

Két azonos lap egy sorozatból igen nagy erőt képvisel, főleg ha az asztrológiai helyzet (állatövi jegy és bolygó) is erősíti őket. A héten mindkét lap remekül érzi magát a rák régiójában, így az uralomban lévő Hold is szinte akadályok nélkül teljesedhet ki. Az értelmezés azonosság esetén mindig könnyebb, de nagyobb kihívás az ellentétek leírása.

Mi várható a héten? 

A hét eseményei a rák 2. dekádjában, a skorpió Mars és a Hold vezénylésével zajlanak. A kelyhek sorozat lapjai erősítik a Hold érzelmekre gyakorolt hatásait, így a Mars ereje kevésbé érvényesül. A sorozat meghatározza boldogulásunkat (boldogság) és nem utolsó sorban kapcsolataink alakulását. Itt lehet életedben a nyitás ideje, de vigyázz mert  az asztrológiai megfeleltetés behozza a Neptunusz kábítását, ködösségét.

A kelyhek lovagja az érzelmi ősvíz mellett behozza a levegőelem aktivitását (a lovagok a levegő elem lapjai), amely kicsit mozgósítja a vízelem lassúságát és a 2. dekád Marsát. Most igazán az öröm és bánat kérdése lesz terítéken a kelyhek dominanciája miatt. 

A hetes számmisztikája feleleveníti hozott bölcsességedet, de hetedhét ország illúzióját ugyanúgy beengedi színpadodra. Ha túl nagy a 7-es káprázata, könnyen előfordulhat bizonytalanság, sőt az is lehet, hogy nem látsz tisztán és nem tudsz választani. Ha nem ragadod meg egyik lehetőséget sem, akkor mindkettő könnyen elillanhat. Az érzelmi döntéseket nem tudod kikerülni, de szerencsére a keresztező lap Hold megfeleltetése rávilágít a jóság igazi arcára a vidámság és gondtalanság útját mutatva. 

Bővebben ...

A hét tarot lapja, 2017. június 26. - július 2., kardok 4

Kardok IV - (keresztező lap az Ördög)

2017. június 26. - július 2.

Megosztom újra veled az úgynevezett rossz lapokról szóló véleményemet. Örülj a "rossznak", mert csak az képes előrevinni, fejleszteni, magasságokba repíteni téged. A lubickolás, semmittevés, hiába tűnik vonzónak, sehova sem visz, de arra pontosan elég, hogy lekésd az egész életedet!

Mi várható a héten?

A rák jegyében igen erős a Hold hatás főleg az első dekádban. A hét első hat napjának domináló érzelmeit a két húzott lap igencsak elviszi a mentális síkra. Főleg az elmét dominálják, persze a Hold érzelmei a félelmet is aláteszik. A hét vége felé már erősödsz, és átlátsz a káprázaton, nehezítéseken, mert a második dekád skorpió Marsa elegendő energiát és kitartást ad neked.

A lap asztrológiai egyezése a Szaturnusz az 5. vagy 6. házban. Tudjátok, rossz lap nincs, csak haladni kell a feladatok tengerében, amelyek téged emelnek, valamint isteni központodhoz közelítenek. A  4-es alapvető számmisztikai jelentése a változás. Változnod könnyű lesz, hisz volt két heted töltekezni a Csillag nem mindennapi energiáival. Igaz, hogy a Szaturnuszt a karma bolygójának tartják, de kiszámítható, logikus, mentes minden mesterkedéstől.

Akadályoztatást az 5-ös ház (elképzelések, vágyak, művészi képességek, örömök, gyerekek, szexualitás) és a 6-os ház (betegségek, munka, szellemi fejlődés) életterületeinél érezhetsz. Ha erősen figyelsz befelé, fegyelmezett vagy, akkor kivédheted a keresztező nehezítéseit, a káprázatot és félrevezetést. Az Ördög csak látványra félelemkeltő, ha a tanítást is észreveszed, megpróbálsz nem ítélni, nem hárítani, és megtanulod tudatoddal kontrollálni támadott elmédet. 

Bővebben ...

A hét tarot lapja, 2017. június 19-25., Csillag

Csillag XVII - (Keresztező lap az érmék királya)

2017. június 19-25.

Minden mindennel összefügg, csak sokszor nagyon nehéz észrevenni. Látszatra teljesen összefüggéstelen dolgok, események, történések mélyén komoly (sokszor karmikus) kapcsolódás fedezhető föl. Hogy te ebből mennyit fogsz észrevenni, azért pillanatnyi hangulatod, egészségi állapotod és "spirituális fejlettséged" felel. Az idézőjel a nagybetűs és nem a kommersz spiritualitásra vonatkozik, ahol azt hiszik, már olyan tudás birtokosai, hogy dönthetnek akár életről vagy halálról.

Mi várható a héten?

Az első három nap még az ikrek jegyét tapossa, persze egyre gyengülő hatásfokkal. Már tudod, hogy a váltás folyamatosan történik, így a 3. dekádos vízöntő Szaturnusz is egyre kisebb hatásfokkal üzemel. Már hétfőtől érezhetők az erősödő rák Hold energiái. Szerencsére a Csillag tisztasága tovább kísér a héten, lehetőséget adva hosszabb távú kifutásra. 

A Csillag számmisztikai nyolcassága sallangmentes spiritualitással gazdagíthat, amely megragadására a keresztező érmék királya esélyt ad a héten. A királyok, mint tűz lapok a fejlődést és az erőt reprezentálják, tehát jól érzik magukat a Csillag reményeinek megvalósításánál. Az érmék király a kötöttségeidről (főleg személyek vagy a belső férfi) és az igazi haladásról mesél, hisz munka és energia befektetése nélkül nem járhatsz a főlap "magasba" vivő útján. 

A rák színpad előtérbe helyezi az érzelmeket, amelyeket az uralkodó Hold többnyire változékonyan követ. Ezt az ingadozást nagy mértékben csökkenti a Csillag. Így továbbra is van lehetőséged terveket kovácsolni, sőt biztatlak is rá. A Hold szeszélyességét, valamint anyagi világon kívüliségét még a keresztező is csökkenti úgy, hogy gondolatainkat a megvalósítandó célon tartja.

Bővebben ...

A hét tarot lapja, 2017. június 12-18., Csillag

Csillag XVII - (Keresztező lap a Végítélet)

2017. június 12-18.

Tiszta hatások nincsenek! Gondolj bele, az űr már a fizikai szemednek is tele van égitestekkel. (Mi lenne, ha a többi szemmel láthatatlan dimenziót is figyelembe vennénk?) Nem gondolhatod, hogy bármelyik is közülük sterilen hathat úgy, mintha egyedül lenne. Mikor az állatövi jegyekről és azok dekádjairól olvasol, nem hiheted, hogy a váltónap egy pontján egyszer csak eltűnik az uralkodó bolygó és egy újabb minden átmenet nélkül a helyére lép. Pont az ellentéte igaz. Gyengülő és erősödő hatások variációit vesszük figyelembe, amely nem könnyű feladat.

Mi várható a héten?

Április vége felé ugyanez a két nagyarkánum szerepelt, akkor a bikában erős Vénusz uralommal. Most az ikrekben domináló Merkúrral és erős 3. dekádos vízöntő Szaturnusszal más asztrológiai környezetben kell értelmezni.

A Csillag tiszta álmaid követését is jelezheti. Most a lap egyik fő jelentésének, a tervezésnek kedvez az égbolt. Ebben a Merkúr pallérozottá, a Szaturnusz alapossá tesz téged, sőt a vízöntő Uránusza extrákat ad hozzá. Vigyázz, hogy álmaid ne vigyenek túl az optimális végeredményen, mert ha meghaladod, semmivel sem leszel elégedett. Számíthatsz könnyen elérhető sikerre a Csillag állandó bizalmával. A lap a távolba látás vagy megérzés képességével ajándékozhat meg a héten.

A keresztező Végítélet a negatív hangzás ellenére csupa jót ígér. A tarot változatokban használatos nevei (Újjászületés, Feltámadás, Megszabadulás) jobban kifejezik inkarnálódó szellemünk emlékezetét. Az életed bármelyik területén segít megtalálni eddig árnyékban lévő, elkendőzött (Maya fátyla) értékeidet.

Bővebben ...

A hét tarot lapja, 2017. június 5-11., Nap

Nap XIX - (Keresztező lap a botok királya)

2017. június 5-11.

Igazán akkor élünk, amikor tesszük a dolgunkat még akkor is, ha csak egyfolytában pihenni vágyunk. Ne gondold, hogy a fizikai sík feltöltődésre való. Fejlődni, tapasztalni jöttél, és ehhez ki kell pattanni a kádból, karosszékből, semmittevésből. Aki nem tesz semmit, lemarad, nem halad, jöhet újra az anyagi világ téridejébe játszadozni.

Mi várható a héten?

Szinte az egész hét hozza a Vénusz érzelmekre hangoltságát, viszont vasárnap hatni kezd a Szaturnusz, amely a 3. dekád vízöntőjének ura. Elképzelhető, hogy rátalálsz a történések mozgatójára, okára, mert a húzott lap megvilágítja a karma bolygóját is. Az is lehet, hogy teendőid lesznek, amelyek nem az előre elképzelt derű útján teljesednek ki. Pontos határ a napok közt nem húzható, így már pénteken és szombaton is érezheted a Szaturnusz jelenlétét. A 10-es teremtését (1 + 9) torzítja a Nap, amely a dualitásnak csak egyik fele, tehát önmagában nem lehet tökéletes. Értelmezésének ezért mindkét felet (nő, férfi) tartalmaznia kell, nem vezet sehová bármelyik minőségbe való besorolása.

A Nap a tűz elemhez tartozik és így megegyezik a keresztező lap minőségével. A botok lovagja jupiteri jellegével erősíti a Nap hatását képessé téve téged eddig nem felfedezett, hozott képességeid megtalálására, biztosítva a fejlődésedet. Általánosságban a lovagok a levegő elemhez sorolandók, így erősítve a Nap által mutatott tanulási terveidet. Negatív oldala is van, mert ha túlzásba viszed, vakít, szárít és éget! Jól használva a fény megmutatja életedben a hézagokat, repedéseket, esélyt adva fejlődésre, további tanulásra.

Bővebben ...

A hét tarot lapja, 2017. május 29. - június 4., érmék 7

Érmék VII - (Keresztező lap a kardok IV)

2017. május 29. - június 4.

A tarot lapjai nem beskatulyázhatók, intuíció által működnek. Természetesen a sorozatok minősége, a számok jelentése, a szimbológia, az asztrológiai égbolt stb. megtanulandó, de ezeken kívül egyéni értelmezést kíván. Persze csak az használja, aki szereti és biztonságot szerzett a gyakori használatban. 

Mi várható a héten? 

Az első három nap még erős ikrek hatású, de csütörtöktől a mérleg Vénusz érzelmesebbé tesz téged.  

A hetes számmisztikája feltételezi tudatosságodat, amelyet tapasztalati úton szereztél. Ez a tudás nyugodttá és magabiztossá tesz annak ellenére, hogy a kardok 4-es keresztezése valóságos félelmeket generálhat. (Már tudod, a keresztezés hatása legfeljebb 20 %). A keresztező lap eléd teszi a megoldást, kér téged, hogy a józan ész erejével oldd meg elhanyagolt problémáidat, változtass a hozzáállásodon. A négyes számmisztikája önmagában szintén a változtatást sürgeti a realitás szintjén. Még színpadod (élettered a tárgyakkal  és emberekkel) teljes átalakítása is benne van a levegőben.

A botjára támaszkodó alaknak lehetnek kétségei, ezért állt meg munkájában. Jó jelzés lehet ez neked, a kártya szinte kéri tőled a türelmet, mert túlzott akarattal és aktivitással nem érheted el a megfelelő eredményt. Az is lehet, hogy monoton munkádban eljött az a pillanat, amikor az ikrek érzékenységével felteszed végre a kérdést: miért csinálom, hova hajtok, szeretem egyáltalán?

Bővebben ...

A hét tarot lapja, 2017. május 22-28.

Szeretők - (Keresztező lap a Hold)

2017. május 22-28. 

A nagyarkánumok megjelenése fontos hetet jelez, de két nagyarkánum markáns hatásokat ígér. Ha összeszedettek tudtok maradni, akkor előrevivő tapasztalatokkal gazdagodhattok.

Mi várható a héten?

Az egész hét az ikrek jegyének első dekádjában telik, erős Merkúr jelenléttel. A szellemiség dominál, lesz lehetőséged sok érdekes megoldásra, használhatod kreativitásodat is.  

A 6-os számmisztikailag a hatások észlelésének fontosságára emlékeztet. A hatosok a Vénusz uralma alá tartoznak belső békét vagy annak igényét tükrözve. A hatos jelenthet áthallást magasabb dimenziókból, de világunkba általában félreértést és sokszor tagadást hoz.

A döntés most fontos életedben, de a lap fő jelentését mégis a szerelmi kapcsolatok adják, sőt a plátói érzelmek is ide tartoznak. 

A Szeretők asztrológiai analógiája a Vénusz és Jupiter a szerelmet, a Vénusz és Mars a döntést hangsúlyozza. Mindenképp el kell kötelezned magad valamelyik oldalon, legyen az akár egy választás több szeretett személy között. 

A keresztező Hold nem könnyít a helyzeteden. Felerősíti érzékenységedet az asztrális területen, de nem segít a tisztánlátásban. Szerencsére a lelkedbe bekúszó félelmekre rávilágít a Szeretők merkúri tisztasága.

A képen a nő mellett az édenkerti kígyós almafa, a férfi mögött az égő csipkebokor, felettük egy szeráf. Az angyal fölött a Nap segít neked a tisztánlátásban, de alul a megjelenő felhők a gondolataid zavaró, befolyásoló hatására figyelmeztetnek. Választhatsz a kerubi lét (valóság) és a földi élet mindenhatósága (illúzió) között.

Bővebben ...

A hét tarot lapja, 2017. május 15-21., érmék 2

Érmék II - (keresztező lap a kardok VII)

2017. május 15-21.

Nincs determináció, senki sem uralkodik rajtad, csak akkor, ha így képzeled vagy egyszerűen hagyod, alávetve magad a másik embernek. Vedd kezedbe a sorsod, ne más irányítson, mert csak te tudhatod egyedül az utad. Ha mégsem tudnád, hidd el ösztönösen is rátalálsz.

Mi várható a héten?

A bika utolsó dekádjában a Szaturnusz előhozhatja jövővel kapcsolatos félelmeidet vagy akár bizakodóvá is tehet. A Vénusz mint uralkodó továbbra is dominálja napjaidat, figyelmedet a vágyak, a szeretet, sőt a birtoklás felé terelve.

A húzott lap számít elsődlegesen, még az égboltot is felülírhatja. Az érmék sorozat földiségével erősíti a bika már hamvadó energiáit. Számmisztikailag a 2-es a horoszkóp második házát hangsúlyozza (mundán ház szerint szintén bika) visszahozva az anyagiakkal való munkálkodásod kérdését. 

A kardok 7-es keresztezése sajnos inkább negatív irányba befolyásolhat, hajlamossá téve túlzó félelmekre, amelyet olyan magas fokon is művelhetünk, hogy erőink ténylegesen csökkennek. Nem mindig tisztázott, hogy elszenvedjük vagy adjuk a keresztező által behozott árnyakat. Jó hír, hogy ez az ellenlábasság csekély energiát képvisel és megvalósulási lehetősége kevesebb mint 20 százalék. Mégis légy óvatos, mert nem őszinte valaki a környezetedben.

Bővebben ...