Vizsgáld meg, hogyan élsz, és merj változtatni, ha kell!
Íme egy kedves levél:
Sziasztok! Tiszta Zizi vagyok! Vagyis, ez nem a nevem, csak jelezni szeretném, hogy teljesen össze vagyok zavarodva! Eddig azt hittem, hogy nálam minden rendben. Van munkám, ahol megbecsülnek, boldognak tűnő családi életem, néhány kedves barátom és egy aranyhörcsögöm. Tágas, modern lakásban élek, ahol jól érzem magam. Időnként eljárok moziba, színházba és nyáron a Balatonra vagy egy közeli tengerpartra is eljutok. Mi kell még???
Aztán a múlt héten olvastam a bejegyzéseiteket és azóta nem tudom, mit is gondoljak. Tegnap délután leültem egy park rózsakertjében és kicsit elmélkedtem magamról: Egy irodában dolgozom „ezer éve” (legalábbis nekem annyinak tűnik). Tulajdonképpen ez a munka már a kisujjamban van, de egyre többször érzem, hogy nekem nem itt a helyem. Valami teljesen más feladatra vágyok. (Örülnék, ha valaki megmondaná, mi is az.)
A családban tényleg kevés a nézeteltérés. Jól elvagyunk. Megünnepeljük a születés- és névnapokat, jókat eszünk-iszunk, megbeszéljük, ki született, ki halt meg, mit csinált a szomszéd és milyen idő várható a héten. De ha jobban belegondolok, nem igazán akadnak tartalmas, örömkönnyeket fakasztó beszélgetések vagy meghitt pillanatok.
A lakással tényleg semmi gond, hatalmas és teljesen felújított. Álmaimban azonban gyerekkorom óta bekúszik egy képsor, amelyben egy erdőszéli házikóban élek, háziállatokkal és nagy kerttel, ahová a kíváncsi őzikék és szarvasgidák gyakran bekukucskálnak.
Szóval, látszólag minden rendben, de úgy érzem mintha eddig nem a saját életemet éltem volna. Most, hogy végre tisztul a kép, mondtam is magamnak: „Gyerünk, Zizi! Mire vársz? Találd meg önmagad és változtass, hogy a mélyre ásott álmaid valóra váljanak!
