Képzelet nélkül nem megy!
Nem tévesztendő össze a hivatalos nagy egyházak által sugallt hittel. Szerintem a vallások hite mára torzult, más mint kialakulásukkor. Nélkülözi a szabad elmélkedést, mindent el kell fogadnod az állításokból, semmit nem kérdőjelezhetsz meg még akkor sem, ha bizonyítékokat tudsz felhozni ellene. Érezzük, itt valami sántít, a hit ennél több!
Az elmém -mint ego létrehozó-, kétféleképpen működhet, elmélkedhet vagy gondolkodhat. Az elmélkedés természetes működése lenne, de a gondolkodással jobban sakkban tart, mert abba már beépítheti a félelmet. Ez egy ördögi kör, mert a félelemmel elzár az önvalómtól (tenmagam, felsőbb én, self, öntudat stb. – mindenki másképp beszél róla, de itt most nem vitatkozni szeretnénk, hanem megegyezni), amely a testen túli megértésért felelős. (Mára a fizika is több dimenziót ismer, a kínai medicina és a kvantumfizika meg bizonyítja, nem érhetsz véget a tested felületén.)
Az elme működéshez mindig társul érzés. Minden épeszű ember különbséget tud tenni az érzései között. Az érzéseket figyelve eldönthetjük tegyünk valamit vagy ne tegyük, elmélkedjünk tovább vagy hagyjuk abba. Az energiapályán még mindig nem érkeztünk el a hitig, a továbbhaladáshoz több kell az érzéseknél, és ez a vágy, amely már a képzeletet is feltételezi. Ha KÉPtelen vagyok valamire, az azt jelenti, hogy a vágy megrekedt az érzés szintjén, vagyis nem jutott több energiához.
Ha KÉPes vagyok, sikerült az energiabevitel, megvan a vágyam és a kép segít bekapcsolni egy kis plusz energiát az akaratot. Most érthetjük meg igazán, csak önmagában az akarat alsó szintű akarás marad. Az igazi akarás nem nélkülözheti az érzést, a vágyat és a képzeletet sem. Ha az összes lépcsőfok megvan, akkor stabil és erős lesz a hitünk, ezek hiányában vakhit marad.
